Axl & Slash

SLASH...

SLASH - BRIAN MAY

SLASH

KIS ERDEKESSEG:
2005-ben az Esquire magazin a Legjobb Gitárosnak választotta. A rockhírességek sétányán 2007 januárjában örökítették meg a keze nyomát. A 100 Legnagyobb Rock Gitárszóló listáján Slash a Guns N’ Roses Sweet Child O Mine dalában játszott gitárszólójával a 15. helyig jutott. A Time magazin 2009 augusztusában Jimi Hendrix után mindenidők második legjobb gitárosnak választotta.

újból egy kép a könyvből...

Slash könyvéből....

American Music Awards(AMA)- 1990

gondoltam nem irom ki Slash könyvéből ezt az eseményt hanem inkább megmutatom videón.....
a végén lekapcsolják a mikrofonjukat mert láthatóan részegek és hallhatóan csúnyán beszélnek....
Slash szerint ezért késnek az élő adások ma már pár másodpercet-az AMA-,-hogy ki tudják sipolni a nem oda illő szavakat..mert akkor ők ott....csúnyán beszéltek....mondjuk ebben van valami :D

Slash könyvéből

1989 volt. Amikor az Appetite For Destruction turné véget ért, gyámoltalanul, kényelmetlen érzésekkel kerültem vissza Los Angeles-be. 2 éve először úgy éreztem, hogy nincs hely, ahová mehetnék, nincs semmi dolgom reggel, amikor felkelek. Olyan sokáig voltam távol, hogy úgy tűnt, semmi sem köti le a figyelmem, az élet mindennapi dolgai pedig nagyon távol kerültek tőlem. Bizonytalan voltam abban is, hogy mennyire az én dolgom elmenni a közértbe, amikor 1 héttel korábban még Japánban adtam koncertet a legnagyobb csarnokokban. Elég sokáig voltam távol ahhoz, hogy elfelejtsem, egykoron még saját magamnak vettem meg a piát és a cigit. De aminek még jobban hiányát éreztem, az a félelmetes érzés, hogy minden este koncertezhetek.

Izzy felhívott és elmentünk egy haver haverjához, akit most az egyszerűség kedvéért hívjunk Billnek. Ausztráliában újra kipróbáltuk az anyagot, szóval amikor hazaértünk a vágy megvolt bennünk, hogy folytassuk. Emellett a 2 évnyi folyamatos turnézás után mindketten úgy éreztük, hogy megérdemeljük. Billnek jó érzéke volt a drogokhoz és mindig tartott otthon jó néhány fajtát, szóval nagylelkű fazon volt. Amikor kezdesz híressé válni, néhány tipikus dolog is megtörténik veled Hollywoodban. Amikor egy báron kívül vagy, mindenki azt akarja, hogy menj be és rendelj magadnak piát. Bemész a klubba és akár akarod, akár nem, azonnal az éjszakai élet szereplőjévé válsz. Amikor ez velünk kezdődött, semmit sem tartottam unalmasabbnak ennél. Hollywood ugyanaz az öreg szar volt és minél többen ismertek, annál kevésbé szerettem. A fazonok száma, akik bulizni akartak velem megnégyszereződött, így a lehetőségeim egyre korlátozottabbak lettek és visszatekintve akkori magamra, nem csodálkozom azon, hogy a heroin rabjává váltam. Ebben az új státuszomban már nem akartam sztriptíz bárokba járni vagy csajokat felszedni. Az egyetlen dolog, amire vágytam az volt, hogy eljussak Billhez és drogozhassak. Egy hosszú, rémálmokkal teli heroin-függőség kezdete volt ez, mely 1989-től 1991-ig tartott.

Barátnők jelentős sorozatán mentem keresztül ez idő tájt. Csak körbenéztem és marokszámra akadtak lányok, minden este más. Ekkor támadt a menedzseremnek az a nagyszerű ötlete, hogy adjak át egy díjat valakinek az MTV Video Music Awards díjkiosztón. Már nem is emlékszem, hogy kinek adtuk át, de arra igen, hogy Traci Lords-szal együtt adtuk át. A színfalak mögött találkoztunk és azonnal randizni kezdtünk. Furcsa volt a szituáció. Viszonylag híres voltam, de egyben hírhedt is, szakadt, mocskos életvitelem miatt. Akkoriban mintegy 15 millió dollárom lehetett a bankban, de nem változtattam az életvitelemen, nem volt autóm, boldog voltam az egyszobás lakásomban, ami lényegében úgy nézett ki, mint egy szokásos szállodai szoba, de nem is hiányzott több. Ugyanakkor viszont tudtam, hogy hogyan lehetek úriember. Ez az, amire Traci Lords-nak szüksége volt, amikor valakivel randizni ment. Szóval megtaláltuk egymást.

De Traci nem akart nyilvános helyeken mutatkozni velem, így aztán nevetséges dolgokba kényszerített. Ha olyan helyre mentünk, ahová fontosabb emberek is hivatalosak voltak, mindig utána kellett megérkeznem és el kellett játszanunk, hogy csak véletlenül találkoztunk odabent. Természetesen feltűnő jelenség voltam, így minden alkalommal ragaszkodott ahhoz, hogy valamelyik hátsó kijáraton távozzunk. Amennyire én értettem, azt akarta elkerülni, hogy valami olcsó groupie kurvának tekintsék vagy azokhoz a pornós csajokhoz hasonlítsák, akik akkoriban szerettek olyan srácokkal mutatkozni, mint amilyen én voltam. Én sosem gondoltam ezt róla és nem is értettem azokat, akik igen. Valójában az egyetlen ok, amiért tudtam, hogy ő kicsoda az az volt, hogy láttam egy filmben egy teljesen kicsavart pózban és csodálatosan nézett ki. Nagyon nagyra értékeltem ezt és úgy tűnt, hogy ezzel más is így van. Nem értettem, hogy ő miért csinálja ezt az egész cirkuszt.

Természetesen, amikor elkezdtünk együtt járni, West Arkeen hozott nekem egy példányt a New Wave Hookers filmből, így kitapasztalhattuk, hogy mit is csinál. Nagyon szórakoztató volt, de egyben csábító is, mivel akkoriban mi még nem aludtunk együtt.
A kapcsolatunk aztán kezdett több gonddal járni, mint amennyit az egész megért.

Traci felhívott az egyik hét elején, hogy időpontot egyeztessünk és ugyanazon a napon West beállított egy rakás droggal. 2 napig nem aludtunk és amikor Traci beállított, hogy randizzunk, West és én épp’ a szőnyegen fetrengtünk és követ kerestünk. Tudtam, hogy jön, de nem tehettem mást, teljesen kész voltunk. Az egyetlen lény, aki mindezt elfogadta volna, az egy kábszeres csaj lett volna. A lakásom úgy nézett ki, mint egy rohadt disznóól és a helyzetet tovább rontotta West, mint egy ott lakó kis törpe. Kb. 162 cm magas volt, szálkás, szőke hajjal, ami eléggé ápolatlan volt a 2 napos kábszerezés után. Ott volt az az állandó vigyor az arcán, ami annál idegesítőbb volt, minél jobban be volt állva. Aznap délutánon annyira be volt állva, hogy nyíltan bámulta Tracit. Semmi sem tarthatta vissza attól, hogy a könyvespolcomról leemelje a New Wave Hookers-t, rámutasson a borítóra és megkérdezze tőle, ’Ez te vagy, nem? Te vagy Traci Lords!’ És csak vigyorgott rá.
Traci lassan körbenézett, majd azt mondta: ’Azonnal jövök. Valamit a kocsiban hagytam.’
’Rendben’ – mondtam. ’Aztán mehetünk.’ Nagyon be voltam állva és nem észleltem az idő múlását, de egy idő után rájöttem, hogy Traci túl messze ment ahhoz, hogy valaha is visszajöjjön.

Azt tettem, mint amit mindenki más tenne az újonnan jött pénzzel egy idő után. Vettem egy házat, amit a pénzügyi tanácsadóm javasolt. Még mindig nem volt fogalmam sem a jövőmet illetően vagy, hogy hogyan kezeljem a vagyonomat. Nem voltak anyagi jellegű törekvéseim semmilyen szinten sem. Nem költöttem túl sokat semmire és a pénz egy elvont dolog volt számomra. Találtam egy házat egyből a Laurel Canyon mellett, amit mindenki csak Walnut házként emlegetett. Eléggé magamon kívül voltam akkoriban. Emlékszem, a közvetítővel arról beszéltem, hogy hogyan alakítsuk át a fürdőszobát. A fürdőszobában álltunk és sorolta a munkálatokat, melyekre szükség lesz. ’Rendben, jó lesz haver’ – mondtam. Leültem a WC űlőke tetejére és elővettem 4 csíknyi kokaint. ’Kérsz egyet?’ – kérdeztem.
Elég kényelmetlenül érezte magát. ’Nem, köszönöm. Dolgozom.’ – mondta. ’Rendben, OK.’ – feleltem.
’Megcsinálom neked akkor.’ – mondtam. ’Nem csak erről van szó. De reggel 8 óra van’ – mondta bűnbánóan.
Abban a pillanatban én testesítettem meg mindazt a közhelyt és rémálmot, amit addig az a srác a rocksztárokról hallott. Ezt még jobban erősítette a tény, hogy azzal bízták meg, hogy elkészítse az extra fürdőszobámat egy nagy sarok-jacuzzival és egy, a fürdőszoba negyedét elfoglaló terráriummal a kígyóknak. A földtől a plafonig üvegfalat kellett építenie, hogy elkerítse a fürdőkádat, ami ráadásul emelt kád volt, valamint plexi üvegből készült lépcsőket, hogy akkor láthassam a kígyóimat, amikor csak kedvem tartja. Emellett már alig vártam, hogy a terráriumba fák kerüljenek és mindaz a sok szarság, amire a kígyóknak szüksége van. A házban mintegy 90 kígyóval és hüllővel éltem együtt.

Nem kellett hozzá látnoki képességgel rendelkezni, hogy belássuk, hogy ha ismét egy banda leszünk valaha, Izzynek, Duffnak, Stevennek és nekem el kell kezdenünk zenét írni, felkelteni iránta Axl érdeklődését és studióba kell vonulni. Folyamatosan próbáltunk és amikor összejött néhány dal, elmentünk Izzy lakására, hogy megnézzük, hogy hol is tart a dalszövegekkel. Nem volt nehéz rájönnünk. Épp a fürdőszobában végeztem a dolgomat, amikor észrevettem egy kb. 5 cm vastag koszréteget Izzy kádjában. Hetek óta nem használták, Izzy túl be volt állva ahhoz, hogy fürödjön. Aznap Axl is eljött és el kezdtünk dolgozni a ’Pretty Tied Up’ című dalon. Izzy elővett egy cintányért, dobverőket és néhány húrt és csinált belőlük egy szitárt. Nem is kell mondanom, Izzy nagyon keményen be volt lőve.
Soha nem kellett vele veszekednünk. Volt egy este, ami komolyan megijesztette és örökre letett a kábítószerekről. Bármi is volt az, Izzy annyira megijedt, hogy még beszélni sem mert róla. Csak az apját hívta fel, aki eljött érte Indiana-ból és hazavitte. Így szokott le Izzy a kábítószerről. Azóta is tiszta.

Mi folytattuk a munkát, de bármikor elkészültünk valamivel és szóltunk Axlnek, csak annyi volt a válasza, hogy a következő albumot ő és Izzy Indiana-ban írják majd meg. Nem értettem miért, hisz mindketten eljöttek Indiana-ból, ahogy lehetőségük volt Los Angeles-be utazniuk. És soha nem látszott rajtuk még a szándék sem arra vonatkozóan, hogy visszamenjenek oda. Végül Chicago-ban egyeztünk ki.
Doug Goldstein, akkori menedzserünkkel elmentem, hogy megnézzük, hogy hol fogunk lakni és próbálni. A Cabaret Metro-t választottuk, a város északi részén található híres rock klubot. Ez egy koncert helyszín, melynek az alagsorában van a Smart Bar nevű klub és az emeleten van egy színházterem is. Béreltünk egy 2 egységből álló barna téglaépületet néhány kilométerrel arrébb, a Clark Streeten, közvetlenül a mágnes vasút mellett. Minannyian odaköltöztünk a technikusainkkal, Adam Day-el és Tom Mayhew-val, a gyártási menedzsereinkkel és az új biztonsági emberünkkel, Earllel. Duff, Steven és a személyzet alul lakott, Axl, Izzy Earl és én pedig fent. Nekem jó volt, mert többnyire egyedül élhettem, mert Axl 1 hónappal később csatlakozott, Izzy pedig kevesebb, mint 1 órát töltött összesen a helyen. A szabadidőnkben Duff-fal azon voltunk, hogy próbáljuk magunkat minél jobb formában tartani. Ott volt a BMX-em, amit arra használtam, hogy a háztól a próbateremig eljussak, átugrassak bármin, ami elém került, a járda szélén egyensúlyozzak, stb. Jó gyakorlat volt. Néhanapján Duff-fal konditerembe is mentünk, rendszerint egyből a reggeli vodkánk után. Az egyik ilyen nyilvános konditerembe mentünk el Earllel súlyokat emelgetni. Farmerben voltunk, néha lenyomtunk párat 2 cigiszünet között. Pezsdítő élmény volt.
Minden este a Smart Bárban lógtunk. Nem nagyon keveredtünk az ottani emberekkel, de volt tucatnyi csaj velünk. Egy amolyan céllövölde volt ott, de végül egynél kötöttem ki. Megan volt a neve, 19 éves volt és az anyukájával, valamint az öccsével lakott a közeli külvárosban. Nagyon egzotikus kinézete volt, nagymellű, pezsgő, kedves lány.

Én tényleg megpróbáltam a bandával maradni, amikor Axl megjelent, de 2 esemény véget vetett a szeles városban tartózkodásomnak. Az egyik egy este történt, amikor piálásból hazajövet arra lettünk figyelmesek, hogy a banda olasz vacsorája a ház előtti járdán hever. Jól láttam, mert egész este a kocsi tetején feküdve utaztam, ahogy bárról-bárra utaztunk. A kedvenc olasz éttermünk a sarkon volt és Axl kidobálta az ablakon a zenekar vacsoráját azokra az emberekre, akik kiszimatolták, hogy ott lakunk és bekiabáltak neki az utcáról. Később tönkretette a teljes konyhát, összetört minden poharat a házban. És ahogy azt néhány nappal később megtudtunk, ezalatt érkezett meg Izzy a házhoz Indiana-ból. Lentről meglátta, hogy mi folyik ott, megfordult a kocsijával és elhajtott anélkül, hogy egy percre is bejött volna.
Így utólag úgy gondolom, hogy az első eset után észre kellett volna, hogy vegyük, hogy Axl nem boldog a helyen, de akkorra már elértünk arra a pontra, hogy engedtük, hogy csinálja a saját dolgait. Ki tudja, talán ha meghallgattuk volna, hogy mit akar és próbáltunk volna alkalmazkodni, akkor talán nem készült volna ki ennyire. De mégis, ki tudta volna megfejteni, hogy miért boldogtalan? Megjelent ezzel a nyavalygó hozzáállásával, amelynek nagyon nyomasztó okai lehettek, de őszintén szólva akkoriban engem jobban érdekelt Steven sora, mint Axlé. Nagy problémát jelentett, rengeteget kábítószerezett és a zenéje használhatatlanná vált. Először észre sem vettem, hogy a kábítószerét a hűtőben tárolja.

Amikor buliztunk, adtunk egymásnak anyagot, de valahogy sosem értettem, hogy Steven miért van sokkal jobban kiütve a többieknél. Egyszer csak ragyogó tekintettel a hűtőre mutatott: ’Hé haver, vajas tálca.’

’Persze, Steven’ – mondtam. És elindultam a hűtő felé, hogy kivegyek magamnak egy italt és visszajöttem anélkül, hogy valóban megnéztem volna, hogy igazat mond-e. Be volt állva és én nem vettem komolyan.

’Kipróbáltad?’ – kérdezte széles vigyorral. És továbbra is a hűtőre mutogatott, közben azt hajtogatva: ’Vajas tálca’.

’Igen haver, láttam’ – feleltem. ’Ez egy nagy hűtőszekrény egy igazán szép vajas tálcával.’

’Vajas tálca.’

’Szóval Steven, mit szeretnél valójában mondani?’

Végül Tom Mayhew fedezte fel. Hihetetlen mennyiségű kokaint tárolt Steven a vajas tálcában.

Az utolsó csepp a pohárban Axllel kapcsolatban az az eset volt, amihez köze volt néhány lánynak is, akiket a házba hoztak az egyik este. Megan elment én pedig otthon maradtam az ágyban. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy pár ember elhalad a szobám ajtaja előtt, lefelé Axl szobájába. Addig Axl a legtöbb időt egyedül töltötte, általában telefonált. Ez egy kivételes este volt. Az én szobám a ház elején volt, Axl szobájától pedig a nappali választotta el és egy hosszú – a vonatokra jellemző - folyosó. Kíváncsi voltam, hogy mi történik odaát, ezért kinéztem és azt láttam, hogy Earl, Steven, Axl és Tom Mayhew két szerencsés lánnyal szórakozik, akiket épp’ akkor szedtek fel. Egyre csak telt az idő, jól szórakoztunk, majd arra terelődött a téma, hogy a lányoknak szexelniük kellene mindnyájunkkal. Nagyon szívesen leszoptak mindenkit a szobában, ami nekem természetesnek tűnt, de nem akartak lefeküdni velünk. Valamiért nagyon felidegesítették Axlt. A lányoknak ésszerű magyarázatuk volt a dologra, de Axl könyörgött, hogy gondolják meg. A vita folytatódott egy ideig és elég nyugodt volt, de egyszer csak Axl agya eldurrant. Olyan vadállat módon küldte el őket, ami teljesen felesleges volt. A dolog érdekessége az volt, hogy az egyik lány apja a Chicago-i rendőrségnél vezető beosztásban volt. Legalábbis nekem ezt mondták. Aznap reggel összepakoltam és visszarepültem Los Angeles-be, majd néhány nap múlva Megan is utánam jött.

Amikor alkotói válságba kerülök, arra az a válaszom, hogy drogokkal tűzdelt önpusztító életmódba kezdek. Nem sokkal azután, hogy visszamentem Los Angeles-be, összebútoroztam Megannel és boldogok voltunk az új otthonunkban. Jó háziasszonynak bizonyult, mindig tiszta volt a lakás, főzött és nagyon otthonosan mozgott az új környezetben. Hamar lefeküdt, reggel konditerembe ment, utána pedig takarított és főzött. Este 10-11 körül lefeküdt, én pedig lent, a nappaliban fent voltam egész éjszaka. Néha a kanapén dalokat írtam, néha csak a kígyóimat nézegettem. Mire észbekaptam reggel lett, Megan felkelt és jól éreztük magunkat egészen addig, míg el nem fáradtam. Soha nem kérdezgetett és egy ideig ez nagyon jól működött. Minden állatnak nevet adtunk. Minden ’csinos’ vagy ’édes’ volt, én pedig rendszerint ’kedves’ voltam. Nemsokára elkezdtem a speedballt (erős kábítószer) és nagyon tetszettek a szer által okozott hallucinációs tünetek. Senki sem mutatta meg nekem korábban az anyagot, viszont tudtam, hogy a kokain és a heroin külön-külön nagyon jó anyag és tudtam, hogy együtt még jobbak lehetnek. A kokain felráz, a heroin pedig beállít és az utazás egy nagyszerű dolog lehet és a két anyag kiegészíti egymást. Először mindig a heroint lőttem be, csak aztán szívtam fel a kokaint. Ennek hatására valószínűleg rendszerint a szívroham küszöbén álltam. Ezeknek az estéknek a végén mindig úgy éreztem, hogy valaki figyel, ezért jó ötletnek tartottam, ha teljesen felfegyverkezve járkálok fel és alá a házamban. Vettem egy rakás fegyvert. Vettem egy .38 Specialt, egy .44 Magnumot és egy rakás pisztolyt. A .38-ast mindig a hátul, a nadrágomba dugva hordtam és amikor Megan aludni ment, én pedig elég heroint és kokaint fogyasztottam, körbe-körbe járkáltam a házban, különböző dolgokon gondolkodva, miközben egyre csak jöttek elő a látomásaimból eredő kis alakok. Láttam őket a függönyrúdról leesni vagy elszaladni a parkettán a szemem sarkából, de mire odanéztem, eltűntek. Akkoriban nem beszéltem senkivel sem és sokat rajzoltam. Életem során mindig olyan dolgokat rajzoltam, amelyek életem akkori szakaszában meghatározóak voltak a számomra. Akkoriban rengeteg dinoszauruszt és különböző logókat és terveket készítettek.
Le kellett volna rajzolnom azt a kis démoni lényt, akit sohasem sikerült rendesen megnéznem, hidd el, megpróbáltam. Amikor rendszeresen használtam speedballt, állandóan ott voltak. Kis pálcikaemberkék voltak, akiket messziről láttam egészen addig, amíg elkezdtek felmászni a kabátomon, ahogy belőttem magam. Próbáltam megismerni őket valamilyen módon, ahogy feküdtem a földön arra várva, hogy a szívverésem lelassuljon és néztem, ahogy a táncukat járják a szobában körülöttem. Gyakran gondoltam arra, hogy felébresztem Megant, hogy ő is meggyőződhessen róluk. Még fényképet is csináltam róluk a tükörben, amikor letelepedtek a vállamra vagy a hajamra. A drogdíleremnek is beszéltem róluk, aki teljesen megijedt a dologtól. Azon ritka alkalmakkor, amikor elhagytam a házat, hogy beszerezzem az anyagot, általában nála lőttem be magam, hogy lássam a kis emberkéket, amint felmásznak a karomon.

’Hé, látod őket?’ – kérdeztem tőle, a karomra mutatva. ’Látod azt a kis embert, igaz? Ott van.’

A díler pedig csak kifejezéstelen arccal nézett rám. Tapasztalt díler volt, hozzá volt szokva a drogosok különös viselkedéséhez. ’Jobb, ha elmész, haver’ – mondta. ’Nagyon ki vagy. Haza kellene menned.’ Nyílván nem tettem jót az üzletnek.
Az egyik este épp őrjáratot tartottam a házban a puskámmal. A hálószoba lépcsőn jöttem lefelé a nappaliba, majd ismét fel a hálószobába, a tetőtér felé, ahol Megan aludt. Ahogy felfelé tartottam, a fegyver elsült. A golyó átszakította a mennyezetet, bejutva a tetőtérbe, ahol a lány aludt. Még csak fel se kelt.

David tapasztalt volt a kábítószerezés tekintetében. Kikérdezett a droghasználati szokásaimról, arról, hogy milyen dolgokon megyek keresztül érzelmileg, fizikailag és a bandával kapcsolatban. Beszéltem egy kicsit, majd amikor rátértem a kis átlátszó emberkékre, félbeszakított. A beszélgetés sokkal bensőségesebb volt, mint ameilyet egy olyan emberrel folytatsz, akivel 8 éves korod óta nem beszéltél.

’Hallgass rám’ – mondta. ’Rossz irányba haladsz. Ha minden nap ilyen dolgokat látsz, az egyáltalán nem jó. Szellemileg mélyponton vagy, amikor ez történik veled.’ Megállt egy kicsit, majd folytatta: ’A tudatalattid sötét oldala felé fordultál. Mindenféle negatív energiának szolgáltatod ki magad.’

Annyira szét voltam csúszva, hogy nem értettem vele egyet. Azt gondoltam, hogy a látomásaim szórakoztatóak.

’Rendben, király!’ – mondtam. ’Gondolom ez nem jó nekem. Jó meglátás!’

Doug úgy látta, hogy itt az ideje, hogy közbe kell lépnie Steven lecsúszásának, ezért összehozott neki egy nyaralást egy exkluzív golfpálya mellett Arizonában. Én egy sokkal összetettebb állatfaj voltam – egy esetleges elvonókúra nem biztos, hogy jót tett volna és nem is igazán jutott senkinek sem eszébe. Valójában akkoriban senki sem tudott engem befolyásolni, az egyetlen dolog, amit tehettek, hogy bíztak abban, hogy magamtól is túl leszek az egészen. És én nagyon szerettem volna, sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan is kezdjek hozzá, miközben be voltam lőve a Walnut házban. Egy orvos Buprinexet írt fel nekem, ami kábítószer blokkoló szer. Több üveggel írt fel nekem. Minden jóindulat megvolt a srácban, viszont nem volt különösebben értékelhető tapasztalata az ilyen esetekben. Magamhoz vettem az összes üveget aznap este, amikor elhatároztam, hogy csatlakozom Doughoz és Stevenhez Arizonában. Jó gondolatnak látszott, az arizonai napsütés jó alkalomnak tűnt ahhoz, hogy megszabaduljak a függőségemtől. Szóltam Megannek, hogy néhány napra el kell mennem a banda ügyében, de négy nap múlva visszajövök. Lefoglaltam a repülőjegyet, rendeltem egy limuzint és felhívtam a dílert, aki a reülőtérre vezető út mellett lakott. Kigondoltam az egészet, szereztem elég kokaint és heroint, valamint nálam volt a Buprinex is, így minden adott volt egy jó hangulatú hétvégéhez a golfpályán. Nem szóltam Stevennek vagy Dougnak az érkezésemről, úgyhogy amikor a gép leszállt, egyedül voltam. Nem volt túl nagy nyüzsgés a városban, de ez nem különösebben érdekelt.

’Milyen messze van ez a hely?’ – kérdeztem a taxisofőrt.

’Körülbelül 45 percre, uram!’ – felelte.

’Rendben. Megállna valahol, ahol vehetek evőeszközöket?’ – kérdeztem. ’Van nálam egy kis ennivaló, amit szeretnék megenni.’

A sofőr úgy 20 perc vezetés után leparkolt egy Denny’s étteremnél. Bement, majd visszatért egy késsel és egy villával, melyek egy szalvétába voltak csavarva. ’Nagyszerű…’ – gondoltam.

’Uram!’ – szóltam. ’Figyeljen ide. Megállhatunk ismét valahol? Egy teljes készlet evőeszköz kellene.’

15 perc után ismét megálltunk és most kaptam egy kanalat is. Azonnal felhúztam a sofőr és közöttem lévő elválasztó üveget, elővettem a drogjaimat és megfőztem a vacsorát. Hátradőltem és egészen a hotelig nyugodtan pihentem. Arizona bozótos látképe egyből jobban tetszett, amit tovább fokozott a limó festett üvege.

Amikor megérkeztünk a golfpályához, azonnal a szobámba mentem. Nem egy átlagos hotelszoba volt, amilyenhez hozzá voltam szokva, mert nem úgy nézett ki, mint egy szálloda. Egy sor bungaló volt egy gyönyörű golfpályával övezve. A szobám nagyszerű volt, fehér, átlátszó függönnyel az ágy körül, egy kis, vályogszerű kandallóval, a fürdőszobában egy elkerített zuhanyzóval, az egész úgy nézett ki, mint egy szépen kialakított termálfürdő. Annyira megnyugtató volt, hogy úgy éreztem, mindezt semmi mással nem lehetne jobban megspékelni, mint egy kis kokainnal egész éjjen át, hogy a lelkem teljesen megnyugodjon. Gyorsan el is felejtettem, hogy az anyag, amit magammal hoztam csak 4 napra volt elegendő – olyan volt, mintha valamit ünnepelnék. Órákon belül kifogytam a heroinból. Ez jellemző kábítószer-függőkre: amikor be vagy lőve, egy olyan szép, elégedett állapotba kerülsz, minden jó és kellemes és ekkor kezdesz el tervezni, ekkor döntöd el, hogy mennyi anyagra van szükséged. Aztán elkezded fogyasztani az anyagot és minden megváltozik.

Aznap éjjel folyamatosan lőttem be magamnak az anyagot és teljesen elégedett voltam magammal, ahogy egyiket adtam be a másik után. Aztán a dolgok kezdtek elfajulni. Szörnyekkel kezdtem el hadakozni, akik az óriási ágyat körülvevő függöny másik oldalán voltak. Elkezdtem fel-le mozogni, hullámozni az ágyon, mintha csak egy testgyakorlatot végeznék. Ezt az árnyékboxot egészen reggelig végeztem, míg fel nem jött a nap és az árnyak el nem tűntek végleg. Ekkor fejeztem be az anyagozást. Amikor kikerültem a transzból, rájöttem, hogy meg kell keresnem Dougot és Stevent.
Először zuhanyozni mentem, hogy kijózanodjak. De előtte még szükségem volt egy utolsó lövésre. Nagyszerű érzés volt beállni az esőszerű zuhatagot képző luxus zuhanyrózsa alá. És ahogy ott álltam a meleg víz alatt, az anyag erősebben fejbe vert, mint az előző este, vagy bármikor előtte. Ugyan a nap fénye beszűrődött az ablakon, én mégis árnyakat láttam a sarokból kiemelkedni. Odakúsztak a földön felém, fel a zuhanyzó üvegén és ugyanazt a szörny alakot vették fel, amiket előző este boxoltam. Pont előttem voltak, betakarva az üvegajtót, de mivel nem akartam, hogy hozzám érjenek, igyekeztem őket olyan erősen pofozni, ahogy csak bírtam. Az egész üveg darabokra tört és szétszóródott a földön. Ott álltam elvágott kézzel a víz alatt, megbénulva, miközben szememmel a támadóimat kerestem. És akkor jelentek meg a kis barátaim.
Mindig is olyanok voltak számomra, mint a Predator című film lénye, de jóval kisebbek és kékes-szürke áttetsző színük volt. Pálcika formájuk volt, izmosak voltak. Mindig barátságosak voltak, gondtalannak tűntek, ám ezúttal valami baljós előérzetem volt. Láttam, ahogy a folyosón gyülekeztek, egy egész hadsereg, kis gépfegyverekkel és egyéb fegyverekkel a kezükben, ami valami szigonyhoz hasonlított.

Nagyon megijedtem. Végigszaladtam az üvegszilánkokon, és a fürdőszoba tolóajtaját gyorsan bezártam. Egy tócsa vér alakult ki alattam, ami a lábamból folyt ki, de nem éreztem semmit. Rémülve láttam, ahogy a kis Predátorok beszorítják a kezüket a fürdőszoba tolóajtaja és a keret közé és lassan kinyitják azt. Minden erőmet megfeszítve próbáltam visszaszorítani az ajtót a helyére, de mit sem ért. Erősebbek voltak, én pedig elvesztettet az egyensúlyomat az üvegszilánkokon. Úgy döntöttem, hogy megszököm. Áttörtem a tolóajtón, így még jobban összeszabdalva magam, a szoba pedig teljesen tele lett üvegszilánkokkal. Amikor kiszaladtam a bungalóból, a fényes napsütésre, a sokkolóan zöld fűre, a félelmetesen kéknek tűnő ég alá, minden vibrált és nagyon élénknek tűnt. A szobámban minden olyan valódinak tűnt, erre egyáltalán nem voltam felkészülve, aztán a függönyök végtelen rabságából hirtelen kikerültem a fénylő égbolt alá. Csak rohantam, teljesen pucéron, vérző testtel a Predátorok hadserege elől, akiket minden alkalommal láttam a vállam fölött, ahányszor csak visszafordultam. Előnyre kellett szert tennem, így beszaladtam egy másik bungaló nyitott ajtaján. Elbújtam az ajtó, majd egy szék mögött ahogy a Predátorok szépen lassan elkezdték megtölteni a szobát. Volt bent egy cseléd, aki ordibálni kezdett, ahogy meglátott engem. Még jobban üvöltött, amikor őt próbáltam meg élő páncélként használni magam előtt, hogy megvédjem magam kis üldözőimtől.
Újból menekülni kényszerültem. Teljes erőből rohantam keresztül a nyaralóhelyen, sarkamban az átlátszó hadsereggel. A főépület, vagyis a klubház hátsó bejáratához értem és bementem rajta az épület konyhájába. Mivel szédített a főzés és az ott folyó tevékenység látványa is, úgy döntöttem, hogy tovább megyek, egészen az előcsarnokig. Tele volt vendégekkel és a személyzettel. Arra emlékszem, hogy megragadtam egy jól öltözött, bőröndös üzletembert és őt is élő pajzsként akartam használni. Annyira együttműködőnek tűnt, hogy úgy érzetem, a segítségével távol tudom tartani magamtól a Predátorokat. De tévedtem. Végül elértek és elkezdtek felugrálni a lábamon és elkezdték megtölteni fegyvereiket. Az üzletember nem állt ellen, szabadon rázkódott a karjaimban, így behátráltam vele egy, a konyhához közeli szerszámos kamrába. Amikor kezdett nőni a tömeg, innen is kiszaladtam, hátul kifelé az épületből, majd végül sötétséget és menedéket találva meghúztam magam egy pajtában egy fűnyíró mögött, mire végre a hallucinációim elmúltak.
Elég nagy rumlit okozhattam, mert hamarosan megérkezett egy rakás nézelődő és a rendőrök is, akik aztán kérdőre vontak a rejtekhelyemen. Nem láttam többé a Predátorokat, viszont a rendőröknek ismét fel kellett idéznem, hogy hogyan kergettek végig a nyaralón. Túlzottan a szer hatása alatt voltam még ahhoz, hogy egy kis önkritikát gyakoroljak és megpróbáljam eltitkolni valahogyan a hallucinációimat. Még mindig nagyon bizarrnak tűnt minden körülöttem még akkor is, amikor Steven áttört a tömegen és odanyújtott nekem egy bemelegítőt.

Slash autója...

Maxim: Miért éppen Aston Martin Vanquish S?

Slash: Ez számomra az álomautó. A lehető legsötétebb színűt akartam, ami létezik. Valamint a "James Bond"-os idők óta tudat allatt vonzódom az Aston Martinhoz. Van egy régi játék Bond autóm, azt hiszem 1964 DB5-ös, mindenféle fegyverrel felszerelve.

Maxim: Leggyorsabb sebesség az autóval ezidáig?

Slash: 120 mérföld (kb. 193 km/h).

Maxim: Mi volt az első dolog, amit abból a pénzből vettél, amit az Appetite For Destructionért kaptatok?

Slash: Amennyire emlékszem, egy ház volt. A könyvelőm tanácsolta, hogy fektessem házba a pénzt, de nem bizonyult jó üzletnek, mert olcsóbban adtam el, mint amennyiért megvettem. Emellett vettem egy 1966-os Corvette-et, ami nem is volt annyira drága. Az első drága autóm egy 1989-es Porsche 911 Speedster limitált széria volt, de az is rossz befektetés volt.

Maxim: Ugyanolyan vakmerő a vezetési stílusod is, mint a gitárjátékod?

Slash: Még azelőtt elkezdtem vezetni, mielőtt iagzából tudtam volna, hogy hogyan is csináljam. Emlékszem egyszer egy barátom Pontiac Bonneville-jét vezettem a Sunseten olyan gyorsan, ahogy csak az autó bírta, épphogy csak kikerülve az utamba kerülő dolgokat. Egyszer csak egy éles jobbos kanyarral lekanyarodtam a Sunsetről, egy meredek lejtőre. Körülbelül 75 mérfölddel (120 km/h) haladtam azzal a nagyseggű autóval azokkal az óriási kerekekkel és majdnem leszedtem egy szembejövő autót, amelyik épp' az emelkedőről jött lefelé. 14 éves lehettem.

Maxim: Szóval mindenkitől elkunyeráltad az autót?

Slash: Igen, anyukámtól is elkértem a zöld Datsun 510-est, hogy Stevent és Axlt zenekari próbára vihessem.

Maxim: Törtél össze autót?

Slash: Még a bulizós korszakomban kölcsönkértem West Arkeen (nagyszerű dalszerző) barátom autóját. Egyik este azzal mentem haza egy buliból, de másnapra az autó eltűnt. De teljesen. Nem vontatták el, nem lopták el, egyszerűen csak eltűnt. Sosem találtuk meg.

Slash kitiltva

Las Vegas nem volt "Paradicsomi Város" Slash számára, amikor megpróbálta megnézni a Guns n' Roses koncertet a Hard Rock Hotel-ben 2001 decemberében. Úgy tűnik a zenekar alapító gitárosa nem volt "Üdvözölve a Dzsungelben".

Slash -aki 1996-ban elhagyta a zenekart és megalapította a Slash'S Snakepit-et- elmondása szerint éppen Las Vegasban nyaralt, amikor megtudta, hogy 2 hét múlva, szilveszterkor és előtte két nappal, volt zenekara koncertet fog adni. Felhívott néhány telefonszámot és szerzett belépőt a show-ra.

"Még soha nem láttam a Guns n' Roses-t ebben a felállásban és kíváncsi lettem. Továbbá a zenekart támogató minőségben akartam jelen lenni. Próbáltam nem híresztelni a várható jelenlétemet, de a Guns n' Roses menedzsment rájött a szándékomra és pokoli lármát csapott."

Slash elmondta, hogy a Guns n' Roses cégének képviselői, a Hard Rock Hotel biztonsági vezetőivel karöltve felkeresték és kérték, hogy maradjon távol a koncerttől, megkímélve magát a megaláztatástól, hogy a koncert bejáratánál kelljen őt visszafordítani.

Slash elmondta, hogy megpróbálta őket meggyőzni arról, hogy semmilyen rossz szándéka sincs a koncerttel kapcsolatban, de eredménytelenül. Az ok, amire hivatkoztak az volt, hogy Axl-t valószínűleg kiborítaná a jelenléte és utasításba adta, hogy egyetlen alapító tag sem léphet be a koncertre. Slash felajánlotta, hogy később ér a koncertre és hamarabb távozik, továbbá hátul meghúzódik, de ők elutasították.

Slash elmondta, hogy talált egy biztonsági embert, aki vállalta, hogy beviszi a koncertre, de a támogató erre is rájött, így azt nyilatkozta : "Ha Slash-t meglátják a koncerten, valaki ki lesz rúgva."

Ennél a pontnál Slash rájött, hogy értelmetlen próbálkoznia bejutni a show-ra és aznap este inkább egy kaszinóba ment mulatni. Az este nem volt számára teljes bukás, hiszen összefutott néhányi régi Guns n' Roses-hez kötődő barátjával, akikkel együtt mulatott aznap este.

"Én igazából csak a koncert miatt akartam ott lenni, nem büszkeségből."-mondta Slash. "Ha büszkeségből akartam volna ott lenni, akkor akár azt is megtehettem volna, hogy a koncert közben mobilról felhívom a biztonsági főnököt, hogy ott vagyok a közönség közepén és kapjon el, ha tud. Akkor aztán igazán jól szóltak volna Axl szájából azok a Guns n' Roses dalok, amiket még közösen játszottunk."

A Hotel szóvivője szerint -akit értesítettek arról, hogy Slash-nek nincs jegye a koncertre- elmondta, hogy egyetlen biztonsági ember sem keveredett összetűzésbe a gitárossal aznap este, vagyis nem erősítette meg és nem is cáfolta Slash jelenlétét. "Ha egy látogatónak van jegye vagy engedélye, akkor mi beengedjük, ha nincs, akkor nem engedjük be."-mondta a szóvivő.

A zenekar menedzsere Doug Goldstein a Los Angeles Times-nak elmondta : "Nem tudtuk, mik a szándékai. Ha mást nem, zavart keltett volna. Axl nagyon ideges volt a két koncert miatt, ezért magunk döntöttünk úgy, hogy nem vállalunk semmi kockázatot."

Duff McKagan interjú

Egy 4 perces interjú jelent meg a Channel Bee internetes oldalon Duff McKagannel, a Guns n' Roses egykori basszusgitárosával, aki arról beszélt, hogy '93-ban unalmukban sztriptíztáncosokat reptettek egyik koncert helyszínről a másikra.

Houstonban voltunk, fényes nappal, az estét egy szállodában kellett töltenünk, majd másnap indultunk a repülőtérre. Mindenkinek saját limuzinja volt, bár nem tudom, hogy miért. Akkoriban a Guns n' Roses már közeledett a véghez és minden nagyon eltúlzott volt. Óriási felhajtás volt körülöttünk, akárhova is mentünk.
A repülőtérre menet kaptunk egy telefonhívást, hogy valami baj van a géppel, úgyhogy 1-2 órás késéssel indulunk majd.
És tudod mi a jó a repülőterekben? Mindig vannak a környéken sztriptízbárok. Mindig. Nem tudom, hogy miért, de mindig vannak. Úgyhogy bementünk az egyikbe, amit Rick's-nek hívtak és elég híres szrtiptízbár volt akkoriban Houstonban. Viszont mivel fényes nappal volt, a hely vezetője elkezdett telefonálgatni, hogy behívja a csajokat, hiszen itt a Guns n' Roses... Úgyhogy az összes csaj bejött, néhány órát maradtunk, iszogattunk, majd jött a nagy ötlet, hogy vigyük a csajokat magunkkal.
Azt hiszem... Salt Lake Citybe repültünk, ami egy halott város... Mindannyian egyedül voltunk és az összes lány jönni akart, amitől a sztiptízbár főnöke igencsak ideges lett, hiszen elvittük a beosztottjait magunkkal.
Aznap este Salt Lake Cityben játszottunk és felhítuk az öszes csajt a színpadra, hogy eljátszuk a 'Rocket Queen'-t, vagy valami hasonlót. Nem hiszem, hogy látott már ilyet az a város, hiszen az egy jobboldali, konzervatív, keresztény vidék. Szóval vicces volt.
Biztos vagyok benne, hogy odafelé a repülőn történt valami, de nem igazán emlékszem... Mindez 1993 környékén történt, amikor a legnagyobb volt a züllés a zenekar háza táján. Legalább a felére nem is emlékszem. Emberek jönnek hozzám és beszélnek azokról a nagyszerű időkről, hogy "Emlékszel, '93-ban, amikor úgy ki voltál ütve?"
Én pedig: "Nem, nem emlékszem rá. Semmire, egyáltalán."

Guitar one cikk 2.rész

(folyt.)

Guitar One: Mennyire volt nehéz felvenni a dalaitokat?

Slash: Nos valójában nehéz dolog volt, mert a zenénk elég nyers volt és nem akartunk túl sok effektet és hasonló dolgot használni, egyszóval túldíszíteni. Emelett azonban rendelkeztünk bizonyos mértékű szakmai feddhetelenséggel és azt akartuk, hogy tömör, összefüggő legyen. Van egy csomó banda, akik tébolyult hangzást visznek a zenébe. Nos, mi is tébolyodottak voltunk, de össze akartuk fogni az albumot annyira, hogy aztán nehogy darabjaira hulljon szét. Szóval olyan hangzást biztosítottunk, mely úgy tűnt, hogy azonnal darabokra hullik, mégis valahol összefogta, egésszé tette a zenénket.

Guitar One: Milyen volt akkoriban egy átlagos napod?

Slash: Az én létem mindig egy különc "cigány" fajta valami volt, nagyon a zenémhez illő, de minden mástól különböző. Szóval este 11-12.-ig dolgoztam, aztán ki az utcára, találni egy helyet, ahol lóghatok, aztán egy helyet, ahol alhatok, aztán pedig másnap reggel valahogy visszajutni a studioba dolgozni. Ezt csináltam végig a felvételek alatt.

Guitar One: Szórakoztatok a felvételek alatt?

Slash: Ami legfontosabb a Guns munkája során az volt, hogy még a legrosszabb napjainkon is minden egyéb háttérbe szorult annak érdekében, hogy megfelelően tudjuk a felvételeket folytatni. Bizonyos határokon belül "szórakoztunk" [nevet], de nem lehetett mértéktelenül a felvételek alatt, mert ahogy nem tudtál jól játszani, a jelenléted a studioban értelmét vesztette. Egyszóval a studioban egy kis Jack és kávé, de az egész napi munka után mindez érvényét vesztette. Aztán másnap alig tudtál időben megjelenni a studioban, de senki sem szólt rád addig, amíg ez nem volt hatással a munkádra.

Guitar One: És mikor fordultak rosszra a dolgok?

Slash: Először ott volt Steven, akit túlzott drogfogyasztása miatt engedtünk el. Nagy változás volt, de túléltük. De ez erős hatást gyakorolt a - közhellyel élve - az út széléről felkapaszkodott, kölykökből álló csapat bajtársias érzelmeire. Nehéz volt, mert én 20 voltam, míg Steven 21, amikor a banda megalakult. Profi szemléletünk volt, de valójában csak egy csapatnyi őrült kölyök voltunk. Nagyon nehéz volt bármelyikünket is gyeplőn tartani [nevet]. Csak az volt biztos, hogy hányra járunk dolgozni, de utána... Senki sem tudta mi fog történni.
Szóval mikor hozzáláttunk a Use Your Illusion-höz, Matt Sorum csatalkozott a zenekarhoz és ő olyan volt mint mi mindnyájan, szóval ez jó volt. Aztán megcsináltuk ezt a dupla dolgot, olyan sok anyagunk volt. Aztán következtek a nagy koncertek és olyan érzésünk volt, mintha albumkészítés közben koncerteznénk. És még olyan sok dolog várt ránk. Ezért plusz két évig turnéztunk azokkal az albumokkal.

Aztán Izzy is kilépett és túlzottan sok szar dolog történt az úton, a késéssel kezdődő koncertektől kezdve, a botrányokig. Kezdetektől fogva egyszerű banda voltunk és tényleg alig vártuk, hogy reggel felkejünk és estig játszhassunk, erről szólt az életünk. De mikor mindez bonyolultabbá kezdett válni olyan okok miatt, melyek ellen legtöbbünk semmit sem tehetett, szóval az nagy nyomás alá helyezte a zenekart.

Hát nem volt egy "sikeres vadászat"-féle történet, az egész kezdett olyanná válni, mint amit Axl eredetileg tervezett, olyanná, amiről még mi sem tudtunk semmit [nevet]. Amikor a turné véget ért, végiggondoltam, hogy mi jöhet még és rájöttem, hogy teljesen elhidegültem ettől az egésztől. Az, ami összekovácsolt minket nagyon hiányzott, miután elveszítettünk néhány srácot. Az ilyen dolgokat nem lehet visszacsinálni.

Próbáltunk a végsőkig együttmaradni, de Axl olyan zenei irányt keresett, amibe mi nem tudtunk elmélyülni. Végül - mivel ez már nem volt jó móka számomra - elhagytam a csapatot. Ennek következtében Duff is kilépett és Matt-et kirúgták. Most Axl a Guns-t egyedül csinálja. Nem érzek megbánást a dolgok miatt, mert egy lassú, módszeres dolog volt, ami lezajlott. Most arra várok, hogy az új Guns album megjelenjen és legyen valami kézzel fogható dolog, ami megmagyarázza, merre is fordult Axl és, hogy néhány dolog tisztázódjon ezáltal.

Guitar One: De zeneileg valami jó is származott Axl akaratos természetéből.

Slash: Ó igen! Ő az egyik legjobb szövegíró. Még nagyon sokra viheti és ő egy nagyon értelmes, csodálatos fiú. Az egész attól függ, hogy mennyire akarsz vele érzelmi kapcsolatba lépni. Ennek bizonyos részeit néhányan a bandából nem feltétlenül akartak elfogadni. Szóval próbálsz megértő lenni, próbálsz jóbarát, jó csapattag lenni, de ha bizonyos dolgok negatívan hatnak a zenekar tevékenységére, amellett tényleg nagyon nehéz kiállni.

Kíváncsian várom az új albumot, hiszen olyan sok idő telt el, mióta mindez elkezdődött, Axl biztosan sok mindent szeretne elmondani. És lényeges, hogy a zene iránti lelkesedés és energia hitelesen tükröződjön a színpadról is, ez is egy összetevője a rock n' roll-nak. De ez attól is függ, hogy mennyire messze mész el. Az egészet magadénak tudhatod mindaddig, amíg a színpadon vagy - nagyszerű, de mi van akkor, amikor lemész a színpadról [nevet]?

Guitar One: Újra együtt játszottál Izzy-vel. Van valamilyen újabb ötleted, hogy miért illett össze annyayira a zenei stílusotok?

Slash: Ez egy olyan dolog, hogy nem számított, hogy ki jött valamilyen javaslattal, soha nem kellett azzal előjönnöm, hogy "Izzy játszon valamit így vagy úgy". Mindenki a saját stílusában játszott és mi sosem beszéltünk erről túl sokat.

Tegnap este összejöttünk és teljes dalokat raktunk össze zenei alapokból. Ez az egyetlen dolog, amiért együtt játszunk, tudjuk, hogy mit várhatunk egymástól. És ez mindig is így volt. Én kísértem az ő részét és egyben kihangsúlyoztam és ő szintúgy. Kettőnk között ez egyfajta kötődést biztosított. Mindig is barátok voltunk, így együtt lenni egy szobában és játszani számunkta egyszerű dolog.

Guitar One: Mire számíthatunk tőled a közeljövőben?

Slash: Elkészítek egy albumot az anyagból, amit Izzy-vel közösen illetve magam készítek. Más emberekkel is együtt szeretnék működni és összerakni egy albumot egy csomó vendégművésszel, egy király rock n' roll albumot, amin olyan zenészek játszanak majd együtt, melyre senki sem számít.

Guitar One: És végül mi volt a legfontosabb hatás, ami ért mialatt az Appetite for Destruction-t készítetted?

Slash: Meg kellene kérdezned az autókölcsönző vállalatot, amelytől a furgont béreltük, hogy eljussunk a Völgyből Hollywood-ba [nevet]. Egy csomó furgont tönkretettünk -biztosan volt három-négy, amit összetörtünk az éjszaka közepén. Olyan sok kölcsönző cég haragudott meg ránk és volt kész rá, hogy bepereljen minket, de hát nem volt rá módjuk, hogy pereljenek. Ez az amiről az album valójában szólt, Étvágy a romboláshoz. Azok mi voltunk, az egész világ ellen. És azok nagyon király idők voltak, mert ma már nem léteznek...

Guitar One magazin-cikk

A Guitar One nevezetű rock magazin 2002. áprilisi számában jelent meg egy terjedelmes cikk a Guns n' Roses zenekar múltjáról. A cikk teljes egészének fordítása meg fog jelenni az oldalon a közeljövőben, melynek első részét itt olvashatjátok:

Üdvözlet újra a Dzsungelben!

Slash felidézi az "Appetite"-ot, a 80-as évek hosszúhajú, metálos korszakát és a vad Hollywood-i éjszakákat... legalábbis azokat, amelyekre emlékszik.

A Guns n' Roses legenda tele van legalább annyi intő jellel, mint ahány győzelemmel. Elegendő Duff McKagan hasnyálmirigy gyulladására, vagy Izzy Stradlin letartóztatására gondolni, amikor is egy repülőgép folyosólyán könnyített magán. Vagy arra, amikor Axl tömeghisztériát okozott egy stadionban, amikor egy fotós fényképeket csinált róla. De a gitárossal kapcsolatosan nem került napvilágra semmi hátborzongatóbb vagy tanulságosabb, mint a mostanában nyilvánosságra hozott történet, melyet Mike Clink, a zenekarral hosszú időkig együtt dolgozó producer mesélt el.

"Amikor először találkoztam a bandával, Slash egy Jackson gitáron játszott. December volt és nagyon hideg egy próbán a Hollywood-i S.I.R. studioban. Slash nem cserélte ki a húrjait, nem is tudom már mennyi ideje. Azt mondtam neki: "Tudod, a húrjaid halottak." Ő azt felelte: "O.K. Lecserélem őket." Elvonult egy sarokba és elvágta az összes húrt egyszerre. A gitár nyaka elhajlott. És attól kezdve soha többé nem lehetett újra behangolni. Iszonyú volt."

Nehéz volt elhinni, hogy Slash akkor már csak 2 hónapra volt attól, hogy feljátssza a következő 15 év rock életét meghatározó albumot. De még a kezdő gitárhősöknek is meg kell tanulnia a gitár karbantartását valahogyan. És a Guns n' Roses mindig is inkább a hideg, kemény tapasztalatokból tanult, mintsem a mások által mutatott példákból.

Tizenöt évvel később, még ma is hallható, ahogyan a brutális valóság hangsúlyozottan szakad ki a hangfalakból, akárhányszor lejátszuk az Appetite for Destruction-t. (És ha nem kezelteted magad időben, a pokol tudja mi vár még rád!). És ez a hang nem olyan gitárostól jön, aki nyugodtan lecserél egyenként minden egyes elhasználódott húrt. Ezek a hangok két olyan gitárostól származnak, akik mindent a lehető legegyszerűbben tesznek meg csak azért, hogy azután minél hamarabb újra zenélhessenek.

Véletlenül Slash és a csapat alulértékelt és sajnos elnyomott ritmus gitárosa, Izzy Stradlin éppen - évek óta először - együtt zenélt, amikor Slash-t azzal a kéréssel kerestük meg, hogy ossza meg velünk az emlékeit a legendás albumról, 15 évvel a megjelenés után. Jellemzően Slash nem időzött túl sokat a múltbeli sikereknél, szívesebben beszélt inkább arról, hogy Izzy-vel való újboli közös munkája rádöbbentette arra, hogy milyen megbecsülendő dolog is az a csodálatos hangulat, amely szinte kézzel fogható a néhány, közösen készített album hallgatása közben is.

Az exkluzív interjúban Slash emlékről-emlékre lépeget, mely emlékek elsősorban az első és legjobb Guns albummal kapcsolatosak. Részletezi, hogy hogyan vált hirtelen minden széppé, majd hogyan fordult minden az ellenkezőjére.

Guitar One: Gratulálunk a 15 éves évfordulóhoz. Végigfutott már az agyadon, hogy mindennek már 15 éve?

Slash: Tegnap jutott eszembe. De igazából nem számoltam.

Guitar One: Ki lehet azt jelenteni, hogy az Appetite for Destruction a kedvenc albumod?

Slash: Én nagyon szeretek zenélni, studioban lenni és koncertezni, ezért számomra minden albumnak meg van a maga szépsége. Mindenesetre nagy durranás volt számunkra, hogy felvehettük, de igazából nem éreztem, hogy mennyire jó, egészen addig, míg az élet nem igazolta azt. Amikor egy albumot készítek, akkor az csak az adott pillanatról szól. Amikor elkészült, soha többé nem hallgatom meg. Élvezem, hogy a studioban lehetek. Szóval mindig valaki más által elmondott történetekből alakulnak ki bennem emlékek az egyes albumokkal kapcsolatban.

Guitar One: De az volt a bemutatkozó albumotok. Ez sem tette emlékezetessé?

Slash: Az volt az első terjedelmesebb studio munkánk, amit közösen csináltunk, így az önmagában elég gáz volt. Ezzel párhuzamosan olyan sok dolog történt, hogy rendszerint hajnal négyig a studioban ültem, majd délre már újra ott voltam. Emellett nem volt lakásom, szóval egy igazi csavargó voltam, míg az Appetite-ot csináltuk. És olyan sok buli és őrültség járt még a rockzenekari léttel, hogy fogalmam sem volt, hogy ez az egész hová vezet. Megtettünk mindent, amit megakartunk tenni és kerültünk mindent, amit csak elkerülhettünk, bármi legyen is az. Így visszatekintve az egészre minden király volt és egy percét sem hagytam ki.

Guitar One: Volt valami követendő minta, amire azt mondtad volna: "Ha ilyen albumot csinálhatnék, nagyon boldog lennék" ?

Slash: Nem. Mindenki másnak lehet valami sztorja, de én csak a saját nevemben beszélek. Attól a pillanattól, hogy a banda megalakult, kialakult egy közeg is, amelyben mindenki azt játszotta, amit magával hozott és ami számára a zenét testesítette meg. A zenekar varázslatos közeg volt. Ezen éppen tegnap este gondolkodtam, mivel együtt jam-meltam Izzy-vel. Mindenki előjött a saját ötleteivel és senki sem kérdezgetett túl sokat. Szavak nélküli közösség voltunk - egy ösztön, ahol mindenki tudta, hogy hol kell hozzátennie magát. Nem nagyon volt üldögélés és elmélkedés azon, hogy ez a szám vagy az a szám mekkora siker lesz. Mi csak egyesítettük a dalokba mindazt, amit, mint egyének szerettünk. És ez magától jött, nem volt megbeszélve.

Guitar One: A zenekar egységesnek érezte magát ekkor?

Slash: Csak mi öten tudtuk volna ezt a zenekart csinálni egész L.A.-ben. Főleg abban az időben, mivel a '80-as évek a zene legrosszabb évtizede volt. [nevet]

Guitar One: Ami ugyebár azonos volt a közizlést sértő pop és a népszerűséghajhász rock csapatokkal.

Slash: Pontosan. Mindent utáltunk, ami körülöttünk történt és együtt süllyedtünk egyre mélyebre. Mázli volt, hogy így történt, de elkerülhetetlen is volt, mert egyénileg nem lehetett senki máshoz sem hasonlítani a zenekart, hiszen a bandán belül mindenkinek megvoltak a saját személyes irányvonalai. Végül is egymásra találtunk és ez volt az egyetlen összetétel, ami működött. Mindent félretéve, teljes erővel beleugrottunk ebbe a dologba. De ez nem volt megtervezve, magunkat adtuk. Csak saját albumot akartunk illetve jónak lenni abban, amit csinálunk.

Guitar One: És felléptetek az ellen, hogy a zenei világ milyen műanyaggá vált?

Slash: Nem, az nem arról szólt. Csak idő kérdése volt, hogy kiderüljön, hogy amit mi csinálunk az több, mint a többi szemét. És mi élveztük az állandóságot.[nevet]

Guitar One: A ti zenétek sokkal nyersebb, dallamosabb és blues-osabb volt, mint az a "fürgeujjú" stílus, ami az akkori L.A. ál-metál zenekarait jellemezte. Milyen reakciókat kapott a stílusotok?

Slash: Nem érdekelt mások véleménye. Valamikor úgy tituláltak, mint egy "fél évtizedes" gitárost. De a Hollywood-i zenei színpadon mi egy pimasz, különc zenekar voltunk, és ez az egész feledtette velünk a kritikákat. Csak azt szerettem játszani, amit nekem tetszett. Addig, amíg úgy gondolom magamról, hogy jól játszom, szart sem adok mások véleményére. A zeném minősége azonban mindig is foglalkoztatott. Olyan típus vagyok, aki mindig megkérdezi a show után: "Jól játszottam?". De sohasem értékelem a saját zenémet mások értékrendje szerint, csakis a sajátom szerint. Sohasem voltak szövevényes álmaim arról, hogy egy gitárhős vagyok.

Guitar One: Ehhez képest az lettél...

Slash: Volt egy olyan pont, amikor hívogatni kezdtek telefonon, hogy adjak interjúkat. Emellett Axl lett az énekes, én a szólógitáros és ez a kettős nagyon jellegzetessé vált. Innentől kezdve, mint gitárost ismertek, ami nagyon hízelgő volt. De mindig is jól kezeltem a dolgot, hogy én csak egyötöde vagyok egy király rock n' roll zenekarnak.
(folyt.)

Gilby Clarke interjú

FHM: A „Use Your Illusion” turnék legendásak lehettek…

Gilby Clarke: A legjobb volt. Legnagyobb élményeim egyike. Gyerekként arról álmodoztam, hogy egy hangos rock ’n’ roll bandában játszhassak és a Gn’R-nél jobb alkalmam nem is lehetett volna erre. A Gn’R tökéletesen hangos rockzenekar volt és szerettem a zenéjüket. Nem próbáltam meg Izzy-ként viselkedni. Magamat kellett adnom és a saját játékomat játszottam. Senki sem kérte tőlem, hogy egy adott módon játszak. Tökéletes volt.

FHM: Milyenek voltak a rajongó lányok?

Gilby Clarke: Hihetetlenek. A Gn’R akkoriban életstílust jelentett – elvárták tőlünk, hogy úgy is viselkedjünk. Láttam pár őrült dolgot. A banda híres volt arról, hogy késett, így mindig volt idő a megérkezéstől a színpadra lépésig. Voltak kameráink, melyekkel a lányokat pásztáztuk, akik a pólóikat emelgették – természetesen általában minden koncert előtt pásztázzák kamerák a közönséget, ami szokatlan volt, hogy mi a színfalak mögött adóvevőn keresztül irányítottuk a kamerákat, hogy merre pásztázzanak.

FHM: Szóval próbáltátok learatni a termést?

Gilby Clarke: Nincs mókásabb dolog, mint csinos lányokat nézegetni kamerán, miközben rajongók ezrei veszik őket körbe és az embereink belépőket adnak át nekik a színfalak mögé. Jól éreztük magunkat.

FHM: Hiányzik, hogy újra velük játszhass?

Gilby Clarke: Olyan volt, mint minden más az életben. Volt eleje, közepe és vége. Szép emlékeim vannak és ahogy az évek telnek, a dolgok kezdenek megszépülni. A zenekar nagyszerű volt és szerettünk együtt játszani. De tudod, az már nem létezik többé. Egyikőnk sem ugyanaz az ember már és, ha még le is ültetnének minket egy szobába, hogy ’Játszátok a Welcome To The Jungle’-t, már nem lenne ugyanaz. Nem akarom többé azt csinálni. Csináltam, jó volt, de nem akarom újraélni. Sokkal jobban izgat a Supernova.

FHM: Visszatérve egy kicsit a Guns n’ Roses-hoz, mit gondolsz, a Chinese Democracy megjelenik idén?

Gilby Clarke: Nagyon remélem, mert már kezd lerágott csonttá válni. Ez a várakozás már-már nevetséges. Adja ki és kész! Minden interjúban, amit adok, 2-3 kérdést kapok a témában, pedig nem voltam abban a próbateremben az elmúlt 10 évben.
(megjegy.-2008 nov.-ben megjelent az album)

FHM: Axl-nek még mindig megvan az a képessége, hogy nagyszerű rockzenét csináljon?

Gilby Clarke: Mindig is azt mondtam, hogy ő egy hihetetlenül tehetséges srác. A dolgoktól, amikről ír elakad a lélegzetem. A zene viszont valószínűleg nem ugyanabba az irányba halad, amilyen korábban volt, de valószínűleg lesz néhány igazán jó anyag az albumon.

GILBY CLARKE

Gilby Clarke 1962 augusztus 17.-én született Celevelandben. 14 éves korában kezdett gitározni, játékára nagy hatással volt Jimi Hendrix gitárjátéka. Az általános iskolát befejezve elsősorban a gitározásra és zenei karrierjére akart koncentrálni, ezért nem tanult tovább. "Középiskolába akartak íratni, de ez soha nem történt meg, mivel megismertem a gitárt." nyilatkozta.

Három évvel később költözött Los Angelesbe és innentől kezdve még fokozottabbá vált a zene iránti érdeklődése. 2 barátjával zenekart alapított, de a banda sikertelensége miatt később kilépett a bandából és megalapította a Candy nevű bandát 1981-ben. A Candy elkezdett klubokban játszani, majd erre felfigyelve a Polygram Records lemezszerződést ajánlott nekik. 1985-ben jelent meg "Whatever Happened to Fun?" címmel bemutatkozó albumuk. A Candy 1988-ban oszlott fel.

A Candy után Gilby a Kill For Thrills tagjává vált. A zenekar mindössze 1 koncertet adott, mielőtt megjelent "Commercial Suicide" című EP-je 1989-ben, majd 1990-ben az albumuk, a "Dynamite From Nightmareland". Az albumnak visszafogott sikere volt, elsősorban a "Motorcycle Cowboys" című dalnak köszönhetően.

Gilby még a Candys időszakban találkozott Izzy Stardlinnal. Hamar megtalálták a közös hangot, hiszen mindketten nagy Johnny Thunders és Keith Richards rajongók voltak. Mivel azonban mindkettőjüknek sok más elfoglaltsága volt, egy idő után megszakították egymással a kapcsolatot. Amikor Izzy Stradlin elhagyta a Guns n' Roses-t, a zenekarnak gyors helyettesre volt szüksége, hiszen mintegy egy hónap múlva kezdődött a banda turnéja. A lehetséges jelöltek között volt Dave Navarro (egykori Red Hot Chili Peppers és Jane's Addiction tag), de a banda végül Gilby Clarke mellett döntött.
"Amikor Izzy elhagyta a zenekart, az a hír járta, hogy a Guns n' Roses gitárost keres. Slash egy napon felhívott és azt mondta: 'Gitárost keresünk. Nem akarsz eljönni?' Tudjátok a válaszomat. Másnap elmentem, megtanultam néhány hangot és aztán ott ragadtam. Ennyire egyszerű volt az egész. A srácokkal még azokból az időkből ismertük egymást, amikor még Guns n' Roses sem volt. Ismertem Axlt, Izzyt, Mattet régóta."

Gilby először a 1991 december 5.-én az Egyesült Államokban található Worcesterben lépett fel a zenekarral. Első nagy koncertélményének a Freddie Mercury emlékkoncertet tartja. A következő években a zenekar egy erős koncertturnéba kezdett (Gilby összesen több mint 140 koncertet játszott a zenekarral 2 év alatt). A turné alatt eltörte a kezét egy motorbalesetben. Mivel a zenekar folytatni akarta a koncertezést, meghívták Izzyt, hogy néhány show erejéig helyettesítse Gilbyt. "Öt koncert volt nélkülem, nem tudtam elmenni, mert műtéteim voltak. Végül is az utolsó Milton Keynes koncertre estem be. Jammeltünk. Jó volt, mert nagyon régóta nem láttam Izzyt. Izzy azért ugrott be helyettem, hogy találkozhasson a srácokkal, mert egy jó ideje nem találkoztak már. De vicces is volt, mert egy nap Izzy hívott és így szólt 'Mikor jössz már vissza? El akarnék már húzni innen.' Aztán Slash is felhívott és azt kérdezte 'Mikor jössz már vissza? El kellene, hogy húzzon már innen!'"

A turné befejeztével Gilby studióba vonult a zenekarral, hogy felvegyék a "The Spaghetti Incident?" albumot. Ez volt a Guns n' Roses egyetlen studióalbuma, melyen Gilby játszott. Amikor a felvételekkel megvoltak, Gilby elkezdett dolgozni saját szólóalbumán a "Pawnshop Guitars"-on. Olyan zenészek segítették a munkáját, mint Axl, Slash, Duff, Matt, Dizzy, Teddy Andreadis, Frank Black (Pixies) és Rob Affuso (Skid Row). Az album 1994-ben jelent meg. Gilby részt vett Duff McKagan "Believe In Me" című albumának munkálataiban is, mely egy évvel korábban jelent meg.

A "Pawnshop Guitars" megjelenése után Gilby turnézásba kezdett, néhányszor fellépett az Aerosmith előtt is.

A turné befejeztével Gilby újra csatlakozott a Guns n' Roses-hoz és ekkor tudta meg, hogy nem tagja a bandának többé. "Nem léptem ki és nem is lettem kirúgva. Visszajöttem és rájöttem, hogy felvettek egy új dalt nélkülem."
Gilby kiválása után is jó kapcsolatot ápolt és ápol a banda összes tagjával, beleértve Axlt is. Eleinte ugyan nem volt jó kapcsolat közte és Axl között, mivel Gilby perelni akarta a Gn'R-t szerződésszegés miatt, valamint a kiválást követően Gilby negatívan nyilatkozott Axlről a sajtóban, kapcsolatuk azonban mára már rendeződött.

A Guns n' Roses időszak után Gilby Slash-sel, Matt-tel, Mike Inezzel és Eric Doverrel kezdett dolgozni a Slash's Snakepit projekten. Az első, "It's Five O' Clock Somewhere" című album megjelenése után a zenekar turnéra indult. A turné után Gilby egy kis pihenőre ment, mielőtt belevágott második albumának munkálataiba, mely végül 1997-ben jelent meg "The Hangover" címmel. Az album megjelenése után Gilby újra turnéra indult.

Egy évvel a második szólóalbum megjelenése után megjelent Gilby harmadik szólóalbuma "Rubber" címmel.

A negyedik szólóalbum 2000 januárjában jelent meg "99 Live" címmel. Eközben az 1999-es és 2000-es év folyamatos klubturnéval zajlott, az utólag "Col. Parker"-re keresztelt zenekarral, melynek tagjai a dobos Slim Jim Phantom, az énekes Muddy Stardust és a billentyűs Teddy Andreadis voltak. Heti egy alkalommal a banda a Slim Jim's Cat Clubban játszott. Egy júniusi napon 2000-ben Axl betért a klubba és beállt a bandába, hogy előadja velük a 2 Rolling Stones klasszikust, a "Wild Horses"-t és a "Dead Flowers"-t. A zenekar 2001-ben jelentette meg bemutatkozó albumát "Rock n Roll Music" címmel.

2000-ben Gilby elkezdett dolgozni ötödik szólóalbumán, a "Swag"-on. Ugyan Gilby negyedik szólóalbumáról már azt hitte, hogy az lesz az utolsó, ám 2002-ben mégis megjelent a "Swag".

Az elkövetkezendú néhány évet Gilby turnézással töltötte. Így jutott el többek között Magyarországra is 2006 április 24.-én, amikor is az A38-as hajón adott koncertet.

Axl interjú,részlet

Slash-el kapcsolatban Axl elmondta:

"Eredetileg én kezdeményeztem, hogy legyen több Appetite-féle album, de a zenekarban történt változások és a zenekart ért hatások következtében ez nem vált valóra. Azt választottam, amit gondoltam, hogy csinálnunk kellene és a zenekar, különösen Slash ettől boldog volt. Lényegében egy Slash albumot akartam csinálni, melyen a többiek mind támogatást nyújtanak. Úgy tűnt, hogy ha bármikor eljutottunk oda, hogy valami működjön, de Slash-nek nem tetszett, Slash jött és így szólt: 'Hé, ez így nem működik!', és meghíusította azt, ami egyébként jó lett volna. Vagy más szavakkal: 'Hé, egy pillanat! Ez sikeres lehet, nem csinálhatjuk meg!' Az emberek szeretnek paranoiásnak nevezni. Itt nem paranoiáról volt szó, ez volt a valóság. Ha egy anyag elég jó lenne ahhoz, hogy a nevemet adjam hozzá, akkor a Guns n' Roses-szal még mindig a figyelem középpontjában lennék, és megtarthattuk volna a népszerűségünket, mint ahogy már korábban is megvolt a lehetőségünk arra, hogy odakerüljünk. Slash, az ex felesége Renee és a biztonsági emberük és akkori legfőbb bizalmasuk, Ronnie Stalnacker nem látta ezt be. Ez tehát nemcsak Slash döntése volt. Slash úgy döntött, hogy nem probálja megoldani a problémákat. Most az emberek azt mondhatják: 'Nos Axl, kicsúsztak a dolgok a kezeid közül.' O.K. Vállalom. De az első naptól kezdve én voltam az, aki mindenért felelősséget vállalt. Nem mindig döntöttem helyesen mióta a Guns n' Roses létezik, de mindig nekem voltak ötleteim, hogy hogyan jussunk el 'A' pontból a 'B' pontba és én tudtam, hogy ezért mit kell megtenni. Ezen belül mindenkinek annyi szabad teret adtam, amennyire szüksége volt, amit Slash több nyilatkozatában meg is erősített. Ha például Slash azzal állt volna elő, hogy dalszövegekbe önti mindazt, amit a körülöttünk lévő dolgokról gondolt, az egy olyan helyzetet teremtett volna számára, amihez nem volt képessége, hogy kezeljen. Nem is akarta megtenni, mint ahogy nem is akart belemélyedni abba, hogy a bandát a nehézségeken keresztül megfelelő szintre visszaemelje, még akkor is, ha képes volt a zeneszerzésre. Képes volt rá, ez száz százalék. Azt hiszem, hogy néhány riff-je legblúzosabb, legidőtállóbb rock költemény volt az Aerosmith zenéje óta. Nem tudom, hogy akkoriban akartam-e világ körüli túrnét, de össze akartam hozni azt az albumot, és sikerült? Igen. De Slash nélkül nem akartam semmit sem kezdeni vele, mert abban az időben csak ő volt az ismerőseim közül olyan, aki képes volt azokat a dalokat eljátszani. De szükség lett volna az együttműködésre, hogy a dalok elkészüljenek. Mivel azonban semmi sem történt, az album a szemétbe került. Ha valaki azt kérdezi, hogy miért nem kezdünk mindent előröl, annak több oka is van:

1., Az új zenekarba túl sok időt és energiát fektettünk már. Bizalom az anyag iránt. Az izgalom, ahogy látjuk, hogy ez az egész hogy növi ki magát és válik egésszé.

2., Pénz. Azt kapod, amiért megdolgoztál és semmi sincs ingyen. Ha mondjuk most kiszállnék ebből az egész kis kalandból, ki tudná fedezni a költségeit? Nem hiszek a régi ismerettségek erejében sem érzelmileg, sem alkotói szempontból. Enélkül pedig az újjáalakulásból származó pénz nem érne sokat számomra és bár biztos vagyok benne, hogy a téma terítéken van, tudom, hogy nem lennék elégedett a helyzettel, mint ahogy ez nem is történt meg a korábbi próbálkozások alkalmával sem. Ahogy Slash egyik közeli barátja mondta nekem: 'Te csak rombolni tudsz.' Nos ez mostmár az én próbálkozásom és nekem ugorhattok, hogy szétvertem mindent, amit akartatok, de a képlet igen egyszerű, túl sokat kockáztattam ahhoz, hogy mások önző igényeit kiszolgáljam és az emberek álmait összetörjem, én igazából ma már a saját álmaimmal foglalkozom.

3., Slash hazudott majdnem mindenről és mindenkinek. Ez ő. Ez az, amit csinált. Az, hogy Duff ebben támogatta, anyagi szempontból érthető, de megbocsáthatatlan és megnövelte a távolságot magam és kettőjük között. Matt nem illik a képletbe és azalatt az idő alatt, míg a barátomnak tekintettem, képtelen volt ezt viszonozni, de az élet sokkal jobb egy ilyen madár nélkül. Ne értsenek félre, nem használok fel semmit a régi Guns tagjainak korábbi munkájából csak azért, hogy népszerűsítsem az albumot. Tudom, hogy hogyan bántak velem és főleg tudom, hogy hogyan bántak másokkal. Duff -számomra érthetelen módon- Slash és Matt mellé állt. A rajongóknak, akik megbélyegeznek korábbi viselkedésem miatt azt üzenem, hogy még az ellenségemnek sem kívánom, hogy olyan "szakemberekkel" dolgozzanak együtt, mint ezek, mert az felér egy életfogytiglannal. Én most szabadlábon vagyok, gyakorlatilag szabad ember vagyok és hogyha ez nektek nem tetszik, lesz elég időtök, hogy hozzászokjatok a gondolathoz."

ÉS AZON NE CSODÁLKOZZUNK,HOGY SLASH-NEK TELJESEN MÁS A VÉLEMÉNYE AZ ELMONDOTTAKRÓL...

Slash interjú...

A ’80-as, ’90-es évek kicsapongásainak túléléséről:

„Ó, igen. Néha magam is elgondolkodom rajta. Mindenképpen mázlista vagyok, mert most itt lehetek, noha minden okom meg lenne rá, hogy ne így legyen. Talán valaki vigyázott rám, talán csak szerencsém volt, mindenesetre ma már nem veszem mindezt természetesnek.”

Arról, hogy a Guns n’ Roses valahogy sohasem illeszkedett a ’80-as évek Los Angeles-i közegébe:

„Ahogy a ’80-as évek elkezdődtek, nem volt túl sok zenekar, aki hatással lehetett volna a tömegekre. Én abból táplálkoztam, amit gyerekkoromtól kezdve hallgattam. Aztán a ’80-as években bekövetkezett egy drámai fordulat - a Guns n’ Roses pedig része volt ennek a nagy változásnak. A ’80-as évek eredménye voltunk, az attól való különbözőség képviselői.”

A Guns n’ Roses sikerének méreteiről:

„Eljutottunk egy bizonyos pontra, amikor már óriási volt a sikerünk, de egyben szórakoztató is, másrészről viszont egy kicsit túllihegett is. Én személy szerint nagyon élveztem, figyelembe véve azt, hogy honnan jöttünk és végül hova is jutottunk el.”

„Néha átestünk a ló túlsó oldalára, de szerencsére végül mindig sikerült visszatérnünk a földre. Amikor dolgoztam, soha sem éreztem magam annyira rombolónak, mint amikor nem dolgoztam és ez volt az alapvető probléma, ám erre csak évek múlva jöttem rá.”

A döntésről, hogy 1996-ban elhagyja a zenekart:

„Nagy megkönnyebbülés volt, miután meghoztam a döntést. A ’90-es évek elejétől ez egy nyugtalanító helyzet volt, így megkönnyebbülés volt megszabadulni ettől a tehertől. De akkoriban ez nagyon kemény helyzet volt és lényegében egyedül maradtam a döntésem után. Kemény szakma, elég sokat tanultam belőle és arra is rájöttem, hogy miután kikerültem a Guns n’ Roses búra alól, sokkal óvatosabbnak kell lennem a mindennapi életben – lassan, de rájöttem… Az igazi lecke? Felelősséget kell vállalni azért, amit csinálok és nem szabad megbízni mindenkiben.”

A nagy bölcsességről, miszerint a Nirvana és a Seattle grunge-mozgalom átvette a hard rock irányítását az olyan zenekaroktól, mint a Guns n’ Roses a ’90-es évek elején:

„Ez egy baromság, ami soha nem történt meg. A zenekar tényleg akkoriban oszlott fel, amikor mindez történt, és egy csomó grunge zenekar – melyeknek a nagy részét a Guns n’ Roses ihlette – azt hitte, hogy átvették a hatalmat. Mi tényleg akkor oszlottunk fel, de ennek semmi köze a grunge elterjedéséhez, hiszen még 1994-ben is mi voltunk a legnagyobb stadion-zenekar. Az egész dolognak nem volt semmi köze hozzánk.”

Arról, hogy milyen a mostani turné a korábbi, mámoros időkhöz képest:

„Nincs olyan nagy különbség. Néhány dolog más, de az alapok ugyanazok. Egyértelmű, hogy a ’80-as években is voltak nagyszerű alkalmak, de szeretem azt, amit most csinálok – ez egy rock and roll család, ami a gyerekkoromra emlékeztet.”

IDÉZETEK :)

SLASH:
-"A legtöbb gitáros azért kezd el játszani, hogy jól nézzen ki és, hogy keménynek tűnjön. Ebben eltérek tőlük, mivel én azért kezdtem gitározni, mert olyan hangszeren akartam játszani, ami rock n' roll központú, de nem igazán tudtam különbséget tenni szólógitár és basszusgitár között. Lényegében azért választottam ezt, mert több húrja volt." - 1988

-"Nos van egy olyan szokásom, hogy ha nagyon berúgok, elmegyek a hotelbe és felszedem az első lehetséges csajt. Nagyon meglepődnél, ha látnád a csajokat, akiket felszedtem már." - 1988 június

-"Mikor délután felkelsz, hogy hangpróbát tarts a többiekkel, olyan sokat iszol, hogy nem tudsz játszani, a kezed úgy mozog, mint a szélmalom. Mi történik? Tovább iszol. Egyre többet iszol és jól érzed magad, majd másnap reggel felkelsz egy repedtsarkú mellett... még a nevét sem tudod... és a farkad tele azokkal a kiütésekkel... az ágy össze van hugyozva. És akkor így szólsz a repedtsarkúhoz: 'Megtennél egy szívességet és hoznál egy kis piát és egy kis pizzát?' " - 1987

-"Nem keféltem meg senkit egy New York-i bárban ellentétben azzal, amit a People magazin állít egy oldalon keresztül. Az anyám fel is hívott. Azt kérdezte: 'Levetted a gatyádat egy bárban szombat este?' Azt válaszoltam: 'Ismersz engem. Mindig elmegyek a fürdőszobába, mielőtt megtenném a dolgot.' " - 1992 június

-"Minden nap megiszok egy üvek Jack Daniel's-t. Meg fogok halni?" 1988

-"Ha a pia nem visz el, az AIDS fog" - 1988 június

- "Az USA-ban alig volt nap, hogy be ne mondták volna a rádióban, hogy Axl meghalt. Még olyan változat is volt, hogy én lőttem le!" Slash, 1988.

-"Van egy zsák ruhám, ez minden, baszd meg. Meg egy hűtõtáskám. Abban tartom a piámat és másra semmi szükségem." Slash, 1991. augusztus

-"Nézd, nem mondom, hogy én voltam az első rock 'n' roll zenész, aki cilindert viselt a színpadon. Csak hát szerintem CC (DeVille, a Poison gitárosa) azt sem tudta, mi az a cilinder, amíg meg nem látta rajtam. Egyszer összefutottam vele a Rainbow-ban... mondom neki, érted, csak úgy szép csöndben, hogy: "Ha még egyszer meglátlak cilinderben a színpadon,szétlövöm a fejed kalapostul!" Mit mondjak, be is rezelt rendesen... Pedig nincs is pisztolyom. Ha lenne, se tudnám használni. Amúgy se vagyok erőszakos típus. De nem állhattam meg szó nélkül. Valahol meg kell húzni a határt..." Slash, 1988. június

-"Turné közben hozzád vágnak dolgokat, beugrasz a közönség közé, az egész fáradhatatlan, gátlástalan rock'n'roll. Nekem pont ez jelenti az életerõs rock'n'rollt... Ha játszom, ököllel verem a gitárt, koncert után csurom vér vagyok." Slash, 1989. március

-"Tudom, hogy ez a hely egy kicsit lepusztultnak látszik, de szeretek itt lenni, jól érzem magam. A csapattal nem messze ide próbáltunk egy garázsban, még a kezdetek-kezdetén és mindig ide evett minket a fene. Mindig ideültünk a sarokba, ahol most is ülünk, már csak azért is, mert ennél jobb helyet keresve sem találhattunk volna egy asztal alatti szopatáshoz, anélkül, hogy más észre ne vegye. Mindig ide hoztuk a csajokat és itt vettük rá õket a témára. Vagy pedig kivittük õket a WC-be, ott hátul. - Ne hidd, hogy most letérdelek az asztal alá, hogy így szolgáljam meg a vacsorát. - válaszolta a riporter. Baszd meg, te túl ronda vagy ahhoz. Egyébként a kaja itt olyan rossz, hogy fel sem tûnne a különbség..."
Slash, 1988. október
egy mexikói étteremben

-"Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy ha majd felnövök, nõfaló kábítós leszek, na meg alkoholista..."
Slash, 1992. május

-"Gőzöm sincs, miért imádják az emberek a Guns N' Roses-t annyira..." Slash, 1990.

-"A hatvanas évek a Rolling Stones-é volt, a hetvenes az Aerosmith-é, a nyocvanas évek meg a Guns N' Roses-é..."
Slash, 1988.

-"A Guns N' Roses, mint együttes teljesen õszinte. Lehet, hogy nem mi vagyunk a világ legjobb zenészei, és biztosan vannak profibb együttesek meg jobb színpadi show-k is. De ha mi színpadon vagyunk 120 százalékot adunk bele, az tuti..." Slash, 1988. december

-"A metálzenét éppen a rondasága teszi vonzóvá. Az ilyen zenének mindig volt egy kis veszélyes árnyalata, egészen az olyan bandáktól kezdve, mint a Stones. A srácok élvezik az olyan dolgokat, amikről tudják, hogy a szüleik nem szeretik, szóval a vad és őrült dolgokat. Ez tette a Guns N' Roses-t sikeressé. De szép nótákat is kell írni, ezek nélkül a visszataszító dolgok szart se fognak érni."
Slash, Hit Parade, 1989.

-"Tényleg utáljuk a Poisont - ez a banda megtestesítője mindannak, amit egy bandában utálni lehet! Olyan fickók, akik a Circus magazinból tanulták a rockot, érted? Láttak pár képet, és azt mondták: 'Hű de frankó, bukni fognak ránk a csajok!' Aztán elmentek bevásárolni, vettek egy csomó ruhát, meg mindenféle szart, meg néhány hangszert is. Fogták a gitárjukat, megtanultak három akkordot, aztán kiálltak a színpadra."
Slash, Smash Hits, 1988.

-"Sok embernek van baja velünk, de csak azért mert irigyek. Mi keményebben és jobban játszunk, mint legtöbben. Mi nem bújunk el a kellékek mögött."
Slash, Smash Hits, 1988.

-"... Az ember lakhat a legdrágább hotelekben, lehet a franc tudja, milyen rocksztár, lehet világhíres, meg minden szar, de amikor az ember bemegy a budiba, a WC papír csak WC papír." Slash, Hit Parade, 1989.

-"Előfordult valaha veled, hogy találsz egy jó kis rockbandát és azt akarod, hogy mindenki azt hallgassa? Terjeszteni akarod, mint egy betegséged, míg végül találsz kb. 300 embert, aki ugyanazt hallja a zenéből, mint amit Te? Így terjed a mi zenénk is és így vagyunk képesek közel maradni a gyökereinkhez. Az utcáról jöttünk és mindegy, hogy merre megyünk tovább, mindig is hűek maradunk a gyökereinkhez." - Press Release, 1987

-"Ha lehetne egyetlen kívánságom azt kérném, hogy folyamatosan legyen Marlboro-m." - Music Connection, 1986

-"Mindenem, amim van elfér két szatyorban: az egyik tele pólókkal, a másik tele farmerokkal. Valaki ellopta azt a szatyrot, amiben a farmerok voltak. A farmer egy olyan dolog, amit éveken és éveken át kell hordani, mire megfelelő lesz és valaki ellopta a FARMERJAIMAT, minden egyes farmert, amim volt, a telefonkönyvemmel együtt, ami számomra a legfontosabb dolog. Olyan, mint egy határidő napló, benne van az egész album, melyik dalt mikor vettük fel, az összes tavalyi megbeszélésem, nomeg száz és száz telefonszám. Ha kellett valamilyen telefonszám - mindegy, ha a Nevenincs Kft.-jé - nekem mindig megvolt a telefonkönyvemben. Azt is ellopták, az utitervünkkel együtt. Egyik este egy csajjal voltam, aki másnap, mire felkeltem lenyúlta a nadrágomat, amiben az irattárcám volt. Egy szál törölközőben kellett interjút adnom. Ennyim maradt." - Mettallix, #4

-"Egy üveg Jack Daniel's minden nap öt éven keresztül, ezt csináltam... Elég rossz reggelente a lélegzeted és tudod, hogy addig nem kefélhetsz reggel, míg meg nem mosod a fogad, ami viszont tök unalmas."

-"Nem azért volt, mert gondjaim voltak a mosdóval. Ez nem hugyhólyag kérdés..." - 1992 május (Slash magyarázza nevének eredetét [londoni szlengben a slash szó vizeletet jelent])

-"Nem, de dolgozom rajta" - Slash-t arról kérdezték, hogy leszopják-e minden nap (1992 május)